Ritkán adatik meg a csonka Magyarország részére rövid időn belül két alkalommal is olyan történelmi lehetőség, amilyet egyszer már 1991-ben elszalasztott az akkori Antall-kormány. Orbánék úgy tűnik, ma még az orruk hegyénél tovább nem látnak, de nem is láthatnak egy, a saját anyagi érdekeit előtérbe helyező, az euroatlanti érdekeket kiszolgáló, külügyminiszternek semmiképpen nem alkalmas Szijjártó Péter által vezetett külügyminisztérium berkein belül. Viszont a régi mondás rájuk is vonatkozik, mernek kicsik lenni, és tudnak minden körülmények között megalkudni a magyar nemzet kárára.
(Így tett a minap Brüsszelben Orbán Viktor, aki aláírta az EU-val az energiaunió létrehozásáról szóló egyezményt, ami lényegében annyit jelent, hogy az EU mindenbe beleszólhat, vagyis könnyen lőttek a rezsicsökkentés politikájának, bármi mást is állítson ezzel kapcsolatban a miniszterelnök. Ezt igencsak megerősíti az a tény, hogy az energia-beszerzés területén minden alkalommal egyeztetni (értsd: jelenteni) kell majd az EU-nak.)
1991-ben Kárpátalján teljesen hivatalosan két népszavazást is tartottak Kárpátalja önrendelkezéséről. Az eredményt ismerjük, az érvényes népszavazás alapján Kárpátaljának meg kellett volna kapnia az önálló státuszt. A referendum eredményének kihirdetése után pár nappal Antallék aláírták az ukrán-magyar alapszerződést, fittyet hányva az ottaniak akaratára. Sőt, történt korábban más is, amiről kevesen tudnak.
Az ukrán-magyar alapszerződést megelőzően Ukrajna felajánlotta Kárpátalját Magyarország számára, mivel olyan gazdasági és politikai mélypontra jutott, hogy ez a történelmi magyar terület abban az időben kifejezetten egy komoly tehertételt jelentett az ukránok számára. Tény, hogy az Antall József miniszterelnök vezetése alatt álló akkori kormányzat határozottan elzárkózott ennek a területnek Magyarországhoz történő visszacsatolásától. Az elzárkózásnak több oka is volt egyrészt külpolitikai, másrészt gazdasági, mellyel Antallék valószínűleg nem mertek megbirkózni. Mára is egy hasonló helyzet alakult ki, ami ilyen rövid idő leforgása alatt igencsak ritkán adatik meg egy nemzet életében.
Ukrajna romokban hever, a Porosenkó vezette bábkormány nem ura saját országának. Az IMF Porosenkóék hatalomban tartásának olyan árat szabott, mely lényegében megfizethetetlen. Ukrajnáról tudni kell, hogy valós, központi irányítással nem rendelkezik. Az ország több részre darabolódott, mely részeknek a vezetését helyi kiskirályok (oligarchák) végzik, akik a saját területeiken belül lényegében élet-halál urai.
Ezen vezérek között többeknek saját, önkéntesekből álló hadseregük is van, amellyel úgy terrorizálhatják a polgári lakosságot, ahogyan nekik tetszik (de ugyanúgy bármikor bevonulhatnak Kijevbe is és bármit kikényszeríthetnek a kijevi kormányzattól). Közben az ukrán bábkormány igyekszik mindent megtenni, hogy a kelet-ukrajnai területek elszakadása elleni háborújához minél több fiatalt mozgósítson, például éppen Kárpátaljáról.
Arról a Kárpátaljáról, melyet Ukrajna soha nem kapott meg, annak odatartozását egyetlen hatalom sem hagyta jóvá. Kárpátalja az 1920-as trianoni gyalázat következtében került az akkor mesterségesen megalkotott Csehszlovákiához, ami nem létezik. 1938 és 1944 között ideiglenesen ismételten hazakerült, majd 1945-től a Szovjetunió tulajdonát képezte, ami ma már szintén nem létezik. Kárpátalját senki nem adta Ukrajnának. Jelen pillanatban az a világos jogi állapot, hogy Kárpátalját Ukrajnának vissza kellene adnia Magyarország részére, mert soha, semmilyen referendum, vagy politikai megállapodás sem ítélte oda az ukránoknak.
Ez a nyers valóság. Az ukránok a Krím Oroszországhoz történt visszacsatolását törvénytelennek tartják, csakúgy a cionliberális EU az Egyesült Államok szoros támogatásával, miközben a krímiek döntöttek sorsukról, amit nem lehet megkérdőjelezni. Ugyanakkor Kárpátalján is döntöttek az ott élők a jövőjükről még 1991-ben. Akaratukat persze az előbb említett euroatlanti államok és az USA figyelmen kívül hagyta.
De nézzük, mi a helyzet a magyar kormány hozzáállásával. Magyarország (mely egyébként teljesen törvénytelen úton lett az EU tagja) ugyanazt a mantrát hangoztatja, amit az Európai Unió megkövetel, vagyis, hogy Magyarország érdeke Ukrajna egysége. Hát nem! Magyarországnak egyáltalán nem érdeke Ukrajna egysége, mely nem is lehet egységes, hiszen soha nem is volt az. A kelet-ukrajnai területek elszakadási törekvései is ezt bizonyítják. Magyarországnak egyértelműen csak az lehet az érdeke, hogy Kárpátalja visszakerüljön az anyaországhoz.
Bármilyen hihetetlennek tűnhet egyeseknek ez a kijelentés, mégis történelmi szükségesség, ami kivitelezhető. Persze ahhoz egy, a magyar nemzet érdekeit képviselő kormányra és annak a legmesszebbmenőkig érdekérvényesítő külügyminisztériumára van szükség. A jelenlegi magyar kormány erre önmagától képtelen, ahogyan képtelen arra is, hogy már az EU-n belül is érvényesítse érdekeinket. Ne feledjük, a magyar országgyűlés volt az első, mely olvasatlanul, szolgai módon jóváhagyta azt a Lisszaboni Szerződést, mely megszüntette a nemzetállamok EU-n belüli önállóságát.
A külügyminisztérium pedig minden aljas eszközt bevet azért, hogy ez a kérdés még csak fel se merüljön, de nem csupán a csonka hon határain belül, de azon kívül is. Gondoljunk itt Hegedűs Lóránt esetére, akit 2014. július 31-i hatállyal tiltottak ki Ukrajna, így Kárpátalja területéről, de ezzel csak akkor szembesült, amikor 2014. november 21-én Szolyvára utazott volna az ottani haláltábor áldozatainak megemlékezésére, hogy hitet, bátorítást, vigaszt nyújtson az ottaniaknak.
Hegedűs Lórántot ma már csak a nemzet lelkészének hívják. Szavai, gondolatai, nemzetébresztő beszédei, az igazság kimondása a legnagyobb fegyvere, mellyel szemben az euroatlantista magyar külügy mindent megtesz. Még azt is, hogy összekacsint az ukrán hatóságokkal. Minden okunk megvan, hogy ezt vélelmezzük, hiszen mint később kiderült, nem csupán a nemzet lelkészét nem engedik be jó ideig a jogosan Magyarországot megillető Kárpátaljára, de más, magyarságban, nemzetegyesítésben (nem határokon átívelő) gondolkodó és azért teljesen békés eszközökkel élő parlamenti politikusokat sem.
Azonban euroatlanti külügy ide vagy oda, a történelmi helyzet mindinkább fennáll, a kárpátaljai magyarság előbb-utóbb ismét markáns hangot fog adni követelésének, nyomást gyakorolván a magyar külügyminisztériumra. Nem is tehet mást. Persze Magyarországnak nem feltétlenül egy konfrontáció nyomán kell visszavennie Kárpátalját. Az ukrán gazdasági helyzet mindinkább abba a kiszolgáltatott irányba halad, amikor egyre súlyosabb anyagi tehertétel lesz számára Kárpátalja.
Vagyis, vissza lehet vásárolni (ez egy történelmi helyzet). És mielőtt ezért a mondatért megkapnám a „pofonokat” és a kishitűek (de miből, és mekkora tehertétel lenne számunkra; és belerokkanna az ország stb.) sirámait, jelzem, nem rokkanna bele az ország, sőt ehhez partnerünk is lenne, mind politikai, mind gazdasági oldalról. Hogy ki? Természetesen az, akinek ez politikai érdeke. Tessék gondolkodni!
A magyar külügy – szögezzük le még egyszer – nem tesz semmit kárpátaljai magyarjainkért, sőt… Viszont a kárpátaljai magyarságnak minden jelenlegi nehézségek ellenére muszáj lesz egységesen lépnie, egységre lépnie, és demonstrálnia akaratát, mégpedig markánsan, akár a beregszászi konzulátus előtt is, ha kell minden nap és folyamatosan.
Lesz-e elég erő Bennetek magyar testvéreink? Lesz, mert az életetekről, a jövőtökről, gyermekeitek, unokáitok jövőjéről van szó. És higgyétek el, a nemzeti elkötelezettségű, anyaországi magyarság ott áll majd mellettetek, és megteszi azt, amit nemzeti küldetéséből adódóan neki is meg kell tennie, mert Kárpátaljának itthon a helye.
Szépe Áron
Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
