Ezt mindenkinek látni kell, úgy küzdött a lánya megmentéséért, mint egy anyatigris!



Döbbenetes képeket rögzített egy floridai bevásárlóközpont kamerája, amit a rendőrség tette közzé. A 30 éves emberrabló ellen vádat emeltek, akinek korábban is volt már gondja a törvények betartásával, de ilyen súlyos cselekményt még nem követett el.

A kamera felvételén jól látszik, hogy előre eltervezte a cselekményt, hiszen már figyelte az áldozatot, és várta az alkalmas pillanatot. A képen a támadó látható.

Mikor úgy gondolta, hogy az édesanya nem figyel, megragadta a kislányt és a padlón végighúzva próbálta a boltból kirángatni. Az édesanya a lányát védve próbálta a támadót ütni-vágni, majd a lányát kiszabadítani. Sokáig küzdöttek egymással, míg végül a támadó feladta és futásnak eredt. A nyilvánosságot nem vállaló édesanya harcias cselekedetével megmentett a kislánya életét.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!