25 település pedig áram nélkül maradt.



A nagy havazás eredményeként két lavinaomlás is volt a megyében. Az egyik a Técsőt Neresznicával összekötő helyi érdekű utat zárta el, amit megkezdtek eltakarítani.
A másik hóomlás a Kolocsava-Huszt úton történt, ahol emiatt 4 személygépkocsi a hó fogságába került. Szerencsére az utasoknak nem lett baja, de a járművek még várják a „szabadulást”.

Az erős havazás miatt 25 település maradt áramszolgáltatás nélkül, ahol a szakembereknek gondot jelent a sérült szakaszok megközelítése a vastag hótakaró miatt.
A Katasztrófavédelem közlése szerint január 4-től határozatlan ideig lezárták a megye összes hágóján a forgalmat.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!