DÖBBENETES TITKOT REJTETT A SÍRBOLT!



A kutatók nem hittek a szemüknek Jeruzsálemben, amikor Jézus sírjának feltárása után meglátták az ott lévő szarkofág kincseit.

500 év után most először nyitották fel Jézus Krisztus végső nyughelyét a jeruzsálemi óvárosában. Eredetileg felújítási munkálatokat végeztek volna a síremlék külső burkolatán, amikor egy eddig ismeretlen szarkofágra bukkantak.
Aztán amit a sír feltárása után megpillantottak, attól leesett az álluk!

Egy márványtáblát emeltek ki, amin állítólag Jézus feküdt a feltámadása napjáig, és amibe egy kereszt volt vésve. Fredrik Hiebert, a kutatás egyik vezetője egy interjújában elmondta: „Még mindig remeg a térdem. Erre aztán nem számítottunk! Persze még nem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy valóban Krisztus márványtábláját találtuk meg, de jó esély van rá.”

A leletet később egy görög egyetemi docens is megvizsgálta, aki szerint Krisztus sírja lesz az a szent szikla, amit már évszázadok óta keresnek, de eddig még senki sem vette észre.
A sírboltot a szenzációs felfedezés után lezárták, és valószínűleg zárva is marad…

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!